Szeretne feliratkozni blogunkra?

Miért nyalogat a kutyád?

Szerző Adaptil, közzétéve 22 július 2021

Sziasztok! Ada vagyok, és elárulom, hogy mi kutyák, miért is szeretjük megnyalogatni a dolgokat.

Számomra a nyalogatás az egyik legtermészetesebb dolog! Kölyökként nyalogatással kezdtem „beszélgetni”, és rengeteg dolgot elárult a környezetemről is!

Az anyukám a születésem után szintén nyalogatással tisztogatott meg engem és a testvéreimet is. Nagyon jó érzés volt! De gyengéd nyalogatással jelezte azt is, ha eljött az ideje, hogy elmenjünk vécézni. A tesóim és én mind átéltük ezt, de szerencsére ma már nem kell szólni. Magamtól is tudom, hogy mikor végezzem a dolgom.

Furcsának tűnhet, de kölyökként szerettem megnyalni az anyukám száját. De nem csak kedvtelésből, hiszen úgy tanított meg enni és inni, hogy visszaöklendezte az ételt, így könnyebb volt elfogyasztani. A körülöttem lévő emberek olyankor mindig valami „elválasztást” emlegettek…

Olykor még a testvéreimmel is nyalogattuk egymást, ami nagyon megnyugtató érzés volt, ráadásul egyfajta kötelék is kialakult közöttünk ezáltal.

De miért szeretek nyalakodni még most is?

2-Jul-22-2021-10-55-48-27-AMA kutyák nyelve igen érzékeny kis műszer, bár nem annyira, mint a cicáké. És lehet, hogy ők hatékonyabban tudják magukat tisztogatni is, de a szaglásunk még mindig jobb az övékénél…

Mindenesetre így is sok mindenre használjuk a nyelvünket:

  • Tisztálkodás: Előfordul, hogy séta közben meghempergek egy-két pocsolyában. Hazaérve a gazdim olyankor mindig megfürdet, de sajnos ő sem lehet tökéletes, és pár piszkos részt kihagy, amit nekem kell megtisztogatnom a nyelvemmel. Például a lábujjaim között mindig marad egy kis kosz…
  • Felfedezés: Az orrom mellett a nyelvemet is használom, hogy információt gyűjtsek a környezetemről. Néha még más kutyák pisijét is megízlelem, ami persze emberi szemszögből undorító lehet, én viszont mindent megtudok belőle a többiekről, amit csak akarok: a fajtársaim nemét, ivarérettségét, de még azt is, hogy épp milyen hangulatban vannak. Amikor a parkban sétálunk, így tudom megállapítani, hogy érdemes-e felkeresnem a pisi gazdáját, hogy játszunk együtt egy jót.
  • Fájdalomcsillapítás: Ha bibis a lábam, egy kis nyalogatás segít, hogy enyhítsem a fájdalmat. Persze a sebnek nem tesz jót, ezért a gazdim nem is nagyon szokta engedni, és ha úgy látja, hogy nem gyógyul, akkor elvisz a dokihoz, hogy ránézzen.
  • Köszönés: Kölyökként a nagy mókázások előtt nyalogattuk egymást a tesóimmal. Így közelebb kerültünk egymáshoz, bár néha elfajultak a dolgok, és finom nyalogatás helyett elkezdtük harapdálni egymást. Emlékszem is egy esetre, amikor a tesóm véletlenül megharapott.

    Mostanában inkább csak köszönésképp használom a nyalogatást. A gazdijaim például mindig nevetgélnek, amikor megnyalogatom őket, szóval gondolom, csípik a dolgot. A vendégeket is így meózom le. Egyrészt érzik, hogy barátsággal közeledem, másrészt nekem is jó alkalom arra, hogy megismerjem az illataikat, és kiderítsem, van-e kutyájuk, akivel barátkozhatok…

    Amikor egy ismeretlen kutyával találkozom séta közben, gyakran körbenyalogatjuk egymás pofiját.  Mi így ismerkedünk, és ha csóváljuk a farkunkat, biztosak lehettek benne, hogy örülünk a találkozásnak. Viszont ha elbújunk a gazdi lába mögé, akkor nem vagyunk biztosak a dolgunkban.
  • A szeretet kifejezése: Emlékszem, milyen jó érzés volt, amikor az anyukámat nyalogattam, ezért gondolom a gazdimnak is jól esik, amikor megnyalom az arcát, hiszen abból tudhatja, hogy mennyire szeretem. Egy finom kis nyalintás az orron vagy az állon felér egy puszival, és azt jelenti, mennyire jól érzem magam a közelében.

    Néha viszont ki nem állhatja a dolgot, főleg ha szerinte büdi a leheletem. Lehet, hogy nem kellene megszagolnom és megkóstiznom a kakikat a parkban? Na mindegy, ha nem tetszik neki, úgyis elfordul, és veszem a lapot, nem próbálkozom tovább. De ha simiz és beszél hozzám, amikor megnyalom, akkor tuti, hogy jól esik neki, szóval tovább nyalogatom, hogy a kedvére tegyek.

3-Jul-22-2021-10-55-58-00-AM

  • Az emberek bőre fincsi: Például amikor a gazdim megjön a futásból, sietek, hogy azonnal lenyalogassam róla a fincsi, sós izzadságot, de ha ebéd után nem törli meg jól a kezét, én akkor is előszeretettel tisztogatom le róla a maradékot…

Néha azonban nem mókás dolog miatt nyalogatok:

  • Hányinger: Amikor hányingerem van, nyalogatok, nyáladzom és cuppogatok. Ha ezt látja rajtam a gazdim, inkább kivisz a lakásból, nehogy összepiszkítsam a fekhelyem vagy valamelyik szőnyeget, illetve el szokott vinni az állatorvoshoz, hogy megnézzük, mi lehet a baj.
  • Bizonytalanság: Ha kényelmetlen helyzetben vagyok, gyakran nyalogatok és ásítok. Olyankor jobb, ha magamra maradok egy kicsit. A gazdim szerencsére jól ráérez, hogy mire van szükségem, és még egy ADAPTIL Nyakörvet is vett nekem, hogy soha, sehol ne kelljen idegeskednem.

4-Jul-22-2021-10-55-58-19-AM

  • Feszültség, stressz: A nyalogatás az egyik leggyakoribb jele az idegességnek a kutyáknál. Ha aggódom valami miatt, én is nyalogatni szoktam magam. Ez egyfajta önnyugtató rituálé, amelynek hatására endorfinok szabadulnak fel a szervezetemben, amitől megnyugszom. Szerencsére a gazdim odafigyel a stresszes helyzetekre, és elvisz a dokihoz, ha túlságosan furcsán kezdek viselkedni.

A gazdim továbbá szerzett egy ADAPTIL Párologtatót is, amit abban a helyiségben dugott be a konnektorba, ahol a legtöbb időmet töltöm. A kis masina olyan „nyugtató üzeneteket” küld felém, amit csakis a kutyák érezhetnek, és tényleg nagyon nyugtató hatású. Pont olyan, mint amikor még anyuval voltam az alomban. Persze a gazdim arra is odafigyel, hogy a napirendünk ne nagyon változzon, mivel attól csak ideges lennék. Ő aztán tényleg érti a dolgát!

Az ADAPTIL termékeket megtalálod az állatorvosodnál, az állatpatikákban, a Fressnapfnál, de akár megrendelheted a Petissimo webshopjából is. Ha nem szeretnél lemaradni az akciókról és a legújabb bejegyzéseinkről, akkor iratkozz fel a blogunkra!

Mondd el a véleményed!

Szeretne feliratkozni blogunkra?