Szeretne feliratkozni blogunkra?

Mely kutyafajták a legbarátságosabbak?

Szerző Adaptil, közzétéve 23 március 2021

A kutyák kifejezetten társas lények, és bár csupán egyetlen ősből, a farkasból eredeztethetőek, több ezer évnyi fejlődés során végül mintegy 340 különböző fajta alakult ki, amelyből leendő gazdiként választhatsz. És akkor még nem is beszéltünk a keresztezett fajtákról és a keverékekről sem!

Mielőtt azonban választanál, érdemes figyelembe venni az adott fajta tulajdonságait, hogy eredetileg milyen célból, milyen feladatra tenyésztették. Néhány fajtát például a vadászat elősegítése miatt tenyésztettek (mint például a nagyobb terriereket), de vannak terelőkutyák (pl. a border collie), és vannak olyan fajták is, melyeket eredetileg terelésre tenyésztettek, az intelligenciájuk, a bátorságuk és a hűségük miatt azonban idővel más feladatra is elkezdtek kiképezni, például munka- vagy rendőrkutyának. Erre jó példa a német juhászkutya. 

barátságos2

Melyek a legbarátságosabb fajták?

Akárcsak az emberek, minden kutya egy egyéniség, saját személyiséggel, és a szocializáción, illetve tréningeken keresztül a fejlődés lehetőségét is magukban hordozzák egészen pici koruktól.

A szocializáció és a tréningek különösen fontos szerepet töltenek be a kiskutyád életében, a tanulási folyamatokat, az új élmények feldolgozását pedig elő tudod segíteni olyan feromonok alkalmazásával, amelyekkel az anyakutya is bátorítja a kicsinyeit az alomban. Az ADAPTIL Junior Nyakörvet például kifejezetten erre találták ki.

Néhány fajta közismert az emberszeretetéről, és vannak olyanok is, akik kicsit függetlenebb típusok, az alábbi fajtákról azonban nagy általánosságban elmondható, hogy szociális, barátságos természetükből fakadóan kiváló társaságra lelhetsz bennük:

  • Corgi: nem véletlenül választják előszeretettel a brit királyi család tagjai ezt a fajtát, hiszen játékos, és sok időt szeret a gazdijaival tölteni.
  • Uszkár: jól tanítható, okos, szeret kimozdulni és barátságos. Mi kellhet még?
  • Labrador: szeret örömet szerezni a gazdijainak, remek társaság és kifejezetten jól teljesít segítőkutyaként.
  • Boxer: oltalmazó és türelmes természete van, nagyon jól kijön a gyerekekkel, szinte kiolthatatlan a szeretetigénye és imád emberek között lenni.
  • Ír szetter: játékos és energikus fajta. Egy igazi családi kutya.
  • Staffordshire bullterrier: szeretetteljes fajta, amelyre gyakran hivatkoznak egyszerűen csak „dadusként”, mivel jól kijön a gyerekekkel.
  • Golden retriever: kedves és kiegyensúlyozott természete miatt a labradorokhoz hasonlóak gyakran alkalmazzák segítőkutyaként is.
  • Cavalier King Charles spániel: vérbeli „társalkodókutya”, aki szeret a figyelem középpontjában lenni, és kifejezetten igényli az ember társaságát.
  • Kis angol agár: habár a vadak űzéséről híres, nagyon gyengéd, szeretetteljes és imád a gazdija mellett lenni.
  • Angol springer spániel: energikus, ugribugri fajta, akinek lételeme az emberi társaság.

barátságos3

A fenti listát természetesen sok egyéb fajtával lehetne folytatni, amely szintén jól illeszkedik egy barátságos családi környezetbe, de szeretnénk bemutatni néhányat az egyre népszerűbb, keresztezett fajtákból is, amelyeket kifejezetten a jó természetük miatt tenyésztenek. A különböző fajták angol elnevezéseinek keverékéből létrejövő új fajtanevek egészen mókásak tudnak lenni, bár magyar megfelelőjük még nincs:

  • Morkie: a máltai selyemkutya és a yorki keverékéről van szó. Híres alkalmazkodóképességéről és szeretetigényéről.
  • Chug: Magyarra talán csopszként lehetne fordítani a csivava és a mopsz szerelemgyermekét, aki vidám természetű, barátságos, és imádja, ha vele foglalkoznak.
  • Cockapoo: egy rész cocker spániel és egy rész uszkár. Az eredmény pedig egy játékos, intelligens és hipoallergén fajta.
  • Goldendoodle: a golden retriever és az uszkár kombinációja egy igazi szeretetgombóc, aki imád mókázni.
  • Schnoodle: félig schnauzer, félig uszkár, és a játék a mindene.
  • Yorkipoo: és megint csak uszkár, de ezúttal yorkival keresztezve. Ez az apróság a barátság és a hűség mintaszobra, aki kiváló társaságot nyújt. 

barátságos4

Ezeket is vedd figyelembe!

Az új kutyád természete csak egy szempont a sok közül. Mielőtt választanál a következőket is érdemes figyelembe venned:

  • Mekkora méretű kutyát engedhetsz be az otthonodba? Ha kis lakásban élsz, nem érdemes nagytestű fajtát választanod.
  • Mennyi mozgást tudsz biztosítani? A legtöbb fajta minimum két sétát igényel egy nap. Ez biztosan belefér neked?
  • Biztos, hogy megengedheted magadnak? Az eledel és egyéb felszerelések költségesek lehetnek, a rendszeres állatorvosi vizsgálatokról nem is beszélve…
  • Egy kutya sok-sok szeretet hoz az életedbe, de emellett sok törődést is igényelhet. A hosszúszőrű fajtákat rendszeresen fésülni kell, míg a vedlésre képteleneket időnként nyírni kell! Na, és arra felkészültél, hogy fel kell majd takarítanod a kedvenced piszkát is?

barátságos5

Fontos, hogy a végső döntés előtt utánajárj az általad választott fajta tulajdonságainak és igényeinek. Egy kutya örökbefogadása nagy felelősség, a bociszemű kölykök pedig átgondolatlan döntésre csábíthatnak. Mindig emlékeztesd magad, hogy az ellenállhatatlan kiskutyából hamarosan felnőtt lesz, akit ugyanúgy be kell majd illesztened a hétköznapjaidba!

Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb bejegyzéseinkről, akkor iratkozz fel!

Mondd el a véleményed!

Szeretne feliratkozni blogunkra?