Szeretne feliratkozni blogunkra?

4 tipp, ha otthon hagynád a kutyádat

Neked is otthon kell néha hagynod a kedvencedet? Természetes, hogy nem lehetsz minden percben a kutyád mellett (például a munka miatt), arról viszont mindenképp gondoskodnod kell, hogy ne maradjon egyedül túl hosszú ideig. Szerencsére van néhány hasznos tanácsunk, hogy se a kutyád, se a te számodra ne legyen megterhelő otthon hagyni szomorú kutyaszemekkel bámuló kedvencedet.

Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy körülbelül mennyi időre hagyhatod otthon. Ez viszont egyedenként változik, ezért figyelembe kell venned a kutyád korát, a személyiségét, a viselkedését és tapasztaltságát is. Te ismered a legjobban, ezért nagyjából már tisztában lehetsz azzal, hogy hogyan viseli az egyedüllétet.

Az tehát, hogy mikor és meddig hagyhatod egyedül a kedvenced, sok mindentől függ: a korától, a neveltetésétől és az egészségügyi állapotától is. Általánosságban azonban elmondható, hogy:

  • Fél éves kor alatt a kiskutyádat legfeljebb 2 óráig lehet otthon hagyni, és ehhez az időtartamhoz is fokozatosan kell hozzászoktatnod. Ezt követően pedig mindenképpen ki kell engedned, hogy elvégezhesse a dolgát!
  • Másfél éves kor felett már 4-6 órát is gond nélkül kibír egyedül, ha pedig öregebb a kutyád, akkor az egészségi állapotától függően 2-6 óra közötti időtartamra érdemes otthon hagyni.

4 tipp, ha egyedül hagynád a kutyádat

1. Törekedj a fokozatosságra!

Ha szeretnéd elkerülni, hogy a kutyád számára az egyedüllét félelmetes élmény legyen, akkor jobb, ha először csak rövid időre hagyod magára. Nem kell elhagynod a lakást. Elég ha becsukod egy szobába, de mindenképp nézz rá 10 percen belül, lehetőleg csak akkor, ha csendben és nyugodtan vár. Ha ez már simán megy, akkor szép lassan növelheted az egyedüllétek időtartamát, amíg kedvenced teljesen ellesz már magában is.

2. Csak a nyugodt viselkedést jutalmazd!

Érthető, hogy a kutyád sírni fog utánad, hiszen körülötted érzi magát a legjobban. De bármennyire is nagy a kísértés, sose jutalmazd a helytelen, nyugtalan viselkedést jutifalival, simivel, de még csak a figyelmeddel se! Ha megpróbálod megnyugtatni a kutyád, akkor csak ráerősítesz az aggodalmaira! Ehelyett inkább tanítsd meg neki, hogy egyedül lenni nem is olyan rossz dolog, ha pedig visszatérsz hozzá, mindig sugározz nyugalmat, és ne csinálj nagy felhajtást! Kis idő múlva kedvenced rá fog jönni arra, hogy úgyis mindig visszatérsz hozzá, ezért nincs semmi oka az aggodalomra.When Can I Start Leaving My Dog Home Alone_2

3. Dobd fel a magányát!

Biztosíts a kutyád számára rágókákat, játékos etetőket és jutalomfalatokat, mielőtt elmennél. A játékos etetők hosszú időre leköthetik a figyelmét, és segítenek levezetni a felesleges energiáit. A fekhelyét is próbáld minél kényelmesebbé varázsolni puha takarókkal, plédekkel! Az is hasznos lehet, ha kifárasztod egy kiadós sétával vagy közös játékkal, mielőtt elmennél. Így a távolléted egy részét akár át is aludhatja.When Can I Start Leaving My Dog Home Alone_3

4. Biztosíts felügyeletet!

Ha el szeretnéd kerülni, hogy kedvenced stresszes legyen, akkor a kezdetekben nem érdemes túl hosszú időre magára hagynod. Inkább kérj meg egy barátot, szomszédot, vagy akár egy profi kutyaszittert, hogy nézzen rá a kutyádra amíg távol vagy. Ahogy fentebb is említettük, fél éves kor alatt nem érdemes 2 óránál tovább egyedül hagynod kedvencedet, ezért ha mégis több időt kell az otthonodtól távol töltened, mindenképp bízz meg valakit azzal, hogy elvigye a kutyádat sétálni!

Ha a távolléted ellenére is szeretnéd biztosítani a támogatásodról a kiskutyádat, érdemes kipróbálni az ADAPTIL Junior Nyakörvet, amely olyan feromonokat biztosít kedvenced számára, amelyekkel annak idején az anyukája is nyugtatta őt és a testvéreit. A nyakörv amellett, hogy otthonosabb, nyugodtabb érzetet kelt, még a szocializációt és a tanulást is megkönnyíti kedvenced számára.

Az ADAPTIL Junior Nyakörvet megtalálod az állatorvosodnál, állatpatikákban, a Fressnapfnál, de akár online is megrendelheted az eMAG-ról vagy a Petissimo webshopjából. Ha nem szeretnél lemaradni az akciókról és a legújabb bejegyzéseinkről, akkor iratkozz fel blogunkra!

Mondd el a véleményed!

Szeretne feliratkozni blogunkra?