A kutyák beragyogják az életünket, de vajon ők is így éreznek velünk kapcsolatban? Nekik is lehetnek rossz napjaik, félelem és szorongás lehet úrrá rajtuk, ezért fontos, hogy olyan kapcsolatot alakítsunk ki velük, amely hozzátesz az érzelmi stabilitásukhoz.
A továbbiakban arról lesz szó, hogyan erősítheted a kutyád és közted lévő köteléket úgy, hogy a mentális és fizikai jóllétéhez is hozzájárulhass, illetve arról is, hogyan támogathatod kedvenced, ha kellemetlenül érzi magát, ideges vagy szorong.
1. Biztonságérzet növelése
A kutyák a gazdijuk mellett érzik magukat a legnagyobb biztonságban, ezért stresszes helyzetekben, például új környezettel való ismerkedés során érdemes kedvenced közelében maradnod, hogy biztosítsd a támogatásodról. Ha a közelséged ellenére is szorong, fél egy adott helyzetben, akkor érdemes tovább állnotok.
A kutyák szeretik a kiszámíthatóságot, hiszen így nem kell azon aggódniuk, mi történhet velük a nap folyamán. Éppen ezért érdemes kialakítanod egy hosszútávon is fenntartható napirendet, amelyben kiemelt szerepet kap a szükségletei kielégítésén túl a séta és a közös játék is.
3. Érintések
A fizikai kontaktus jó hatással van kedvenceinkre, hiszen simogatás során a kötődés kialakulásáért is felelős oxitocin nevű hormon szabadul fel, amely segít nekik lenyugodni.
Érdemes a szőr növekedési irányának megfelelően, lassan simogatni a kutyád, és közben figyelni a testbeszédét, hogy biztosan jól esik-e neki az érintésed, vagy épp csak elviseli a kellemes társaságod miatt. Az is egy megoldás, ha hagyod, hogy magától menjen oda hozzád, és kérje a simogatást, mert akkor biztos lehetsz benne, hogy az ő igényei szerint történik a kontaktus.
A pozitív megerősítés lényege, hogy a kutyádat az általad helyesnek vélt viselkedés megismétlésére biztatsd. A jutalmazás emellett erősíti a kötődést, és növeli kedvenced biztonságérzetét is, így szívesebben vág bele kalandokba, és kevésbé szorong ismeretlen helyzetekben. Éppen ezért nem csak akkor érdemes jutalmaznod kedvenced, ha tanítasz neki valamit, hanem akkor is, ha jól viselkedik egy-egy számára kihívást jelentő szituációban.
5. Érzelmi támogatás
Nem csak a te számodra jelent érzelmi támaszt a kutyád, a dolog fordítva is igaz. Törekedj arra, hogy minél több minőségi időt töltsetek együtt, illetve tanuld meg értelmezni a testbeszédét, hogy jól reagálhass az érzelmi igényeire, így még nagyobb biztonságban érezheti magát melletted.
A nyugtalanság, a feszült testbeszéd, a lihegés vagy a romboló viselkedés mind szorongásra utalhatnak. Ebben az esetben az alábbiakat érdemes kipróbálnod:
További hasznos tanácsokért érdemes feliratkozni az Adaptil Blogra! Ha kérdésed van, keress minket az Adaptil Hungary Facebook-oldalon vagy Instagramon!
Az ADAPTIL termékek megvásárolhatók az állatorvosnál, állatpatikákban, kisállat szaküzletekben vagy online!